A Jónás nevű viharóriás miatt a hétvégére tizenegy amerikai államban hirdettek szükségállapotot, többezer repülőjáratot töröltek, több tíz kilométeres dugók alakultak ki, New Yorkban ráadásul szombat este kitiltották az autókat az utakról, és csak azok a járművek járhattak, amik a hó eltakarításában vagy a mentési munkálatokban vettek részt.

És mindeközben mi történt a KITH boltjainál? Ez:

És mindez miért? Azért, mert szombaton debütált a KITH x Adidas Consortium Tubular Doom névre keresztelt cipellő. Ez itt:

Tehát míg számos New York-i üzlet bezárt inkább, tekintettel az ítéletidőre, Ronnie Fieg, a lifestyle brandként és kereskedőláncként is üzemelő KITH feje – aki egyébként legendás sneakerarcnak számít – úgy döntött, nem hagyja, hogy az égiek döntsenek egy nagyszerű launch felett, és inkább kinyitott.

Kapott is szép kritikákat, mondván, veszélybe sodorta az embereket, akik csak ezért utaztak idáig, aztán órákon át ácsorogtak a fagyos ziziben – mások viszont ellenkező előjellel dicsérettel illették, hogy nem hagyja cserben a vásárlóit (sőt, hogy egyáltalán ilyen elszánt vásárlói vannak), és tartja a kitűzött időpontot. Az ifjú főnökúr aztán Instagramon reagált, miszerint sokan kifejezetten ezért a modellért utaztak New Yorkba, akár más államokból is, és nem lett volna szép kiszúrni velük.

“Mielőtt azt mondanátok, bassza meg ez a csávó, ne feledjétek, húsz éve csinálom ezt, és tudom, mi a jó és a rossz.”

A különleges Adidas-darabok természetesen még aznap elfogytak az üzletekből.