keresés menü

Városból városba: inspirációk pakolási pánik ellen

Nem tudom, ki hogy van vele, én imádok utazni, de gyűlölök pakolni. Viszont az Air New Zealandnak köszönhetően elindított I Am Packed blog alapján vannak, akik magabiztosan űzik a csomagolás művészetét és ezt meg is szeretnék mutatni.

Becca 22 éves dizájner

Az Instagramon és egyéb fotómegosztókon rohamosan terjed a már-már radikális önkifejezés: lefotózzuk, amit eszünk, vettünk, viselünk, mert mindenáron tudatni kívánjuk a világgal, hogy kik vagyunk. Valami ilyesmi jutott eszembe a légitársaság pakolós blogja kapcsán is, mivel baromi sokat elárul egy emberről, mit cipel a bőröndjében, hogyan rendezi el ezeket a tárgyakat, ráadásul ha egy teljesen ismeretlen helyszínre megyünk, erősödhet a vágy, hogy a lehető legjobb formánkat hozzuk.

Inspirációs forrásnak abszolút nem rossz, még talán tanulni is lehet belőle, főleg az olyanoknak, mint én, aki a fejben előre, gondosan eltervezett mennyiséget rendre átlépi, leginkább a “sosem tudhatom, épp mihez lesz kedvem” elv miatt.

Corey úticélja Las Vegas
Cyrill a blog szerint 11 éves, de ezt nem hisszük el

Az utazók beküldött fotói mellett egyébként szinte minden esetben olvasható az életkor, az úticél, a foglalkozás, illetve a bőrönd részletes tartalma. A képek alapján hipszterek, fotósok, bloggerek, diákok és deszkások, mindenféle kreatívok holmijai alkotják a blog  javát, a böngészéssel pedig vaskos órákat el lehet tölteni.

Nem mindenki pedáns
De van, aki egységes (perfekcionista?)
A blogon sok a napszemüveg és a fényképezőgép
És a Macbook
Ariffin Szingapúrba ment, nem vitte túlzásba
Alice pedig a mintákat szereti

Az I Am Packed segítségével ráadásul kapunk egy nagyon jó képet arról, hogy az évek alatt hogyan változtak az utazási szokások, miket tartunk a legfontosabbnak és nélkülözhetetlennek egy pár napos kiruccanás alkalmával – mindeközben pedig jár a dicséret az Air New Zealandnak, ami nagyon ügyesen a háttérben marad, és mindenféle túlzott PR vagy reklám nélkül teret engedett az exhibicionista utasoknak a kreatív tálalásra. Persze rejtély, hogy a fotókból mi igaz és mi nem, de mások iránti kíváncsiságunkat némiképp enyhítik – úgyhogy kattintsunk ide.

Urbanplayer

Tűz tartalom 🔥