Terry Richardson elkommerszesedése és az American Apparel reklámjai óta tudjuk, hogy egyáltalán nem kell mindig tökéletesnek lenni a kamerák előtt, az elfolyt smink, grimaszok, tökös és néha meglehetősen közönséges attitűd bőven elvisz a hátán egy fotósorozatot, még egy sima fehér fal előtt is. Ezt már jó sokan észrevették a divatvilágban, próbáltak már luxustermékeket szeméttel eladni, a legdrágább ruhákba és kiegészítőkbe bújtatott modelleket csöveseknek álcázni, de valahogy a trash érzés ezekben az esetekben, érthető okokból  sosem volt az igazi. Valahol ezt a vonalat lovagolta meg egy nemmodellügynökség, valamint a Vice számára készített, egészen megdöbbentő sorozat is.

Kezdjük az ügynökséggel: az Anti-Agency úgy hirdeti magát, mint egy gyűjtöhely olyanok számára, “akik modellek lehetnének, de úgy döntöttek, inkább mégsem”, vagy egész egyszerűen “túl menők a modellkedéshez”.

Persze az anti-modellek is modellkednek, pózolnak a kamerának, így ebből a szempontból nem sok különbözteti meg az elleneskedést egy igazi ügynökségtőlŐk abban mások, hogy egyéniségeket keresnek Londonból: olyanokat, akik egyedi stílusukkal, kisugárzásukkal tűnnek ki és az élet kreatívabb területeiről érkeztek. Elég vegyes társaság, bár elsőre nincs is sok különbség köztük és a hivatásos, sztájlingolt modellek között:

Az anti-modellek teljes sora a honlapon található, rövid összefoglalóval a projektről és múltjukról. Természetesen van Facebook és Twitter oldaluk is.

Viszont vannak olyanok, akik nem csupán egy fotózás kedvéért szakadtabbak vagy ülnek egy rakás szemét tetejére: ők így élnek. Ők a Garbage Girls, a Vice sorozata olyan lányokról, akik tetemes mennyiségű szemetet halmoztak fel szobáikban, és úgy tűnik, nem is nagyon akarnak megszabadulni ezektől. Maya Fuhr divatfotóin csak annyi az extra, hogy nem kellett bajlódni a berendezéssel. Az oldalon olvasható interjúban maguk a lányok mesélnek arról, mióta nem takarítanak, mi ennek az oka, mi vezetett odáig, hogy így érezzék jól magukat.

Basia Montrealból – csak a káoszban találja meg a cuccait

Constance az apjával él, ő nem szól ebbe bele

Egy bugyi

Asia művész, néha részegen takarít

Elaine legalább a macskaalmot rendszeresen takarítja

Csendélet

Tess, 22, nincs sok ideje a takarításra

Madeline is világ életében rendetlen volt

Lara nem tudjuk, mit akart a baltával

Hannah 24 éves, hangulatától függ, hogy takarít-e

A legneccesebb részleteket meg sem merjük mutatni, pedig vannak, és még csak a szemetes legmélyére sem kell benézni. De ők így szeretik, és részletesen mesélnek is az említett interjúkban.

Úgy tűnik, a trash-nek elég erősen létjogosultsága van a divatiparban, és lassan már elmosódnak a határok az igazi és a megrendezett között. Bár valószínűleg még egy jó darabig nem láthatunk koszos zoknikat egy Chanel-reklámban.