keresés menü

Függő vagyok! – mondta a budapesti deszkázás emblematikus arca, Ostya, és csatolt hozzá egy pólókollekciót

Petrányi Lajos 11 éve csöppent bele a deszkázásba, ma már a legtöbben csak Ostyázzák, ő meg bevallottan hatalmas addiktja lett a hobbijának.

Itt például a 2010-es Explicit Mind című filmben gurulgat és trükköl, ha jól megy a számmisztikánk, akkor ő alig volt 18 éves, és még mindig csak négy éve deszkázott, de már akkor kitüremkedtek a skilljei (a zenét bátran ér lehalkítani, és betenni a képek mellé párhuzamosan mondjuk egy Suicidal Tendenciest, azzal jobban működik):

A fejlődés azóta finoman szólva látványos:

Ostya mindehhez pedig még azt a nehéz (könnyű?) döntést is meghozta, hogy otthagyja a cukrásziskolát, mert úgy érezte, ha folytatja, az élete céltalan lesz, miközben a legjobb formáját mégiscsak a deszkalapon hozza.

Ez a régóta tartó tudatállapot most egy ruhakollekció formáját öltötte: a szőke skater szerdán mutatta be a Fröccsteraszon a pólókat, amiket a DORKO-val közösen rakott össze. “Az volt a célom, hogy ezek a darabok visszaadják azt a színes, eufórikus érzést, amit a gördeszkázás jelent. Nem csak a trükkök beadását, de például azt a pillanatot,

amikor a világban valahol összefutsz egy vadidegen deszkással es egyből barátok vagytok, mert ugyanannak a dolognak vagytok a rabjai.”

Itt lehet végigpergetni a végeredményt:

 

Ha rákívántál, erre vezet az új.