keresés menü

Felkészültél a nyárra? Csak hiszed! Elmaradhatatlan kellékek gyűjteménye a Projekt Showroomban

IMG_6509

Mi mindent csinál az ember nyáron? Utazgat, kertészkedik, strandol, piknikezik, kertipartit csap, fesztiválozik. Mindehhez megfelelő felszerelés is szükségeltetik, hiszen ki hallott már olyat, hogy valaki békaláb és búvárszemüveg nélkül utazik a tengerre, virágmintás locsolókanna nélkül öntözi a kertet, kockás pléd nélkül piknikezik, színes lampionok nélkül grillezik a kertben, vagy éppen piros, masnis gumicsizma nélkül megy fesztiválra?! Evidens tehát, hogy ha nem a lakásban megmakkanást tervezzük egész nyárra, akkor legalább egyszer be kell térnünk az újra megnyitott Projekt Showroom pop-up boltba a Hajós utcában, ahol ezúttal egész júliusban csupa elmaradhatatlan nyaralási kellék közül válogathatunk.

A malibui strandhangulatba már eleve jó belecsöppeni egy budapesti hétköznapon, de ha elkezdünk csemegézni a különböző tevékenységek szerint elrendezett, abszolút nem hétköznapi holmik között, még inkább tipliznénk azonnali jelleggel a tengerpartra. Kincses Andi, az egyik szervező szerint saját magukból indultak ki, amikor kigondolták, milyen nyári programokat öleljen fel a kínálat, de nagyjából a horgászást és a szúnyogirtást kivéve lefedték a palettát.

1001480_486219941454031_1679352025_n

A bejárat mellett például rögtön megtalálunk mindent, ami egy jó túrázáshoz kell a hálózsák-kulacs-bicska-gázfőző vonalon, kis szalmabálákon sorakoznak a nemcsak hasznosság, de design alapján is összeválogatott kertészkedő holmik, és persze itt a piknikezés segédeszközei is a szebbnél szebb szakácskönyvektől a fonott kosáron át az üvegnek látszó, ám törhetetlen műanyag koktél- és borospoharakig tart.

IMG_6473

A legizgalmasabb cuccok a nyaralás közbeni szabadfoglalkozás perceit hivatottak gazdagítani: világító frizbitől vízen pattogó labdán át utazó társasjátékokig elképesztő nagy a kínálat. Személyes kedvenc a kifejezetten tengerparti olvasmányokból készült gyűjtemény, amiben jól megfér egymás mellett P.G. Wodehouse, Murakami Haruki és Bret Easton Ellis.

Igaz, hogy ezúttal a magyar termékek kisebbségben vannak, de azért még így is szembetűnik néhány: a vintage jegyében született Phaidra fürdőruhakollekció, a Neolux által kifejezetten ez alkalomra tervezett beltéri lampionok, vagy éppen a bizarrul hangzó, de annál illatosabb kecsketej alapú kozmetikumok (nincsen kecskecamambert szaguk, és ha Kleopátrának jó volt a szamártej, mi miért is finnyáskodnánk?) És már csak napok kérdése, hogy itt debütáljon a várva várt fakeretes Rozi napszemüveg, ami csak itt és csak júliusban bevezető áron lesz kapható.

A Projekt Showroomba több helyről válogatják össze a kínálatot, együtt dolgoznak sok regionális disztribútorral és nagykerrel, csakúgy mint hazai kézművessel és designerrel. Fontos része a koncepciójuknak, hogy itt minden ugyanannyiba kerül, mint máshol, úgyhogy nem kell félni, hogy az extra tálalás extra költséget is jelent.

Urbanplayer

Tűz tartalom 🔥