Amikor narancsosan izzik az acélcső: kézművesség, iparosság, érvek és ellenérvek a Holdudvarból

Hol húzódik a határ kézműves és iparos között? Melyikkel van nagyobb esélye a túlélésre a mai magyar designernek? Egyáltalán, jobb-e az egyik a másiknál? Ezeket a kérdéseket feszegették tegnap az Értékpárok: Design más szemmel című előadássorozat legújabb estéjén a Holdudvarban, ahol határozott válaszokat ugyan nem kaptunk, de érdekes betekintést az ipari formatervezés hazai kereteibe és működési hátterébe igen.

Mert arra nincs is határozott válasz, hogy kézműves munkának számít-e az egyedi tervezésű, de kisszériában, üzemben gyártott ruha vagy tárgy, hogy akkor boldogabb-e a nagy álmokat dédelgető alkotó, ha magára vállalja a magányos manufakturális munkát itthon, vagy ha beáll külföldön egy nemzetközi jelentőségű irodához sokadmagával előírás szerint rajzolni, illetve hogy jobb-e a csak kevesek számára hozzáférhető, egyedi, ámde elitista dizájncikk a tömeggyártott, mindenki által elérhető, de jó minőségű terméknél.

Elsőként Fodor Lóránt formatervező, a BME docense beszélt arról, mennyire különböző alkotói hozzáállást igényel az embertől a két gyártási mód. Hiszen kézművesként az eredeti elképzelés közvetlenül a keze alatt valósul meg, az individuum formát ölt a tárgyban. Mivel a vásárlóközönség is sokkal szűkebb körű és közelebbi viszonyban áll magával az előállítóval, az igények sem statisztikai szinten, hanem személyes csatornákon keresztül alakítják a kínálatot. Ezzel szemben a piaci szegmens és a tömeggyártás már csapatmunkát követel, ahol az egyes alkotók elképzelése a késztermékben egyáltalán nem nyilvánul meg.

Hogy ki melyik utat választja, az persze a maga dolga, mindenesetre az a tanár úr előadásából is kiderült, hogy a hazai gyártástechnológia sajnos nincs olyan szinten, hogy világpiacon is megmérettethető tömegcikkek szülessenek itthon. A szocializmus konkurenciamentes korszakában persze megállták a helyüket gyáraink, de azóta csak szellemi tőkével dicsekedhetünk, azzal viszont nemzetközi szinten is! Lehangoló adat volt mindehhez, hogy az ipari formatervezési szakot elvégzetteknek csak körülbelül 10 százaléka dolgozik később a szakmájában.

Godena-Juhász Attila divattervező a USE unused-tól a divatipar átalakulásának történetével vágott bele a maga tíz percébe, azt az egyszerű folyamatot leírva, amikor a 70-es években elkezdett terjedni a konfekciógyártás, kiszorítva a kevesek számára megfizethető haute couture-t, vagyis exkluzív, egyedi gyártású divatcikkeket. Ennek hatására ma úgy néz ki a helyzet, mint egy piramis, aminek apró kis csúcsán helyezkednek el a tervezői luxustermékek (vagyis a kézművesség), széles, terjedelmes aljában pedig a nemzetközi márkák tömeggyártott ruhái (vagyis az ipar). A kettő között pedig meghúzódik egy vékonyka csík, ahová például őket is be lehet sorolni: ez a contemporary fashion. Itt egyedi tervezésről, de kisszériás gyártásról van szó, és míg az árak a lenti csoporthoz közelítenek, a minőség és a design a felsőbbhöz.

Hasonlóan “köztes” megoldást kínált Héder János, az egyedi tervezésű, kézműves technológiával készült kristálycsillárokat gyártó Manooi Light Creations-től. Szerinte, ha valakinek van egy elképzelése, nem szabad arra várnia, hogy kiépüljön hozzá a megfelelő ipari háttér, mert mindig lehet olyan embereket találni, akiknek hasonló a szándéka, és velük összeállva kell megteremteni azt.

Az utolsó előadó a Merényi Bicycles kerékpártervezője, Merényi Dániel volt, akit azelőtt a Napirajz alkotójaként ismert meg a nagyközönség. Neki nem volt választása, amikor feltette magának a kézműves vagy iparos kérdést, hiszen ahhoz, hogy valaki versenyképes súlyú acélvázat csináljon, nem lehet sorozatgyártásra berendezkedni. Itt nincs automatizálás, és nem csak a hagyománytisztelet miatt: hiszen amikor narancsosan izzik az acélcső, tudni kell, hogy milyen az a narancs, adjon-e még neki, vagy éppen pihentesse, és ha erre nem figyel oda személyesen, az eredmény nem lesz megfelelő. Ezen kívül a kézművesség megjelenik azon a – kerékpárgyártás esetében nagyon apró – felületen is, amitől nem csak kiváló minőségű, de egyedi és szép is lesz a termék. Az apró részletekben megjelenő kézjegyek – amiktől voltaképpen brand lesz valamiből – szükségesek ahhoz, hogy maradandó nyomot hagyjanak bárkiben, aki fogékony, és ezért lehet, hogy épp a következő vásárlójuk lesz.

Akit érdekel a következő felvonás, amiről nem tudjuk, mikor lesz, az lapozgassa sűrűn a Holdudvar Facebookját, hogy időben értesüljön.